Ez a nyár hozott néhány változást a Házunk táján. Amikor elkezdtem pötyögni ezt a bejegyzést, még nem tudtam, hogy szomorúakat is...
Az egyik legfontosabb, hogy most már valóban a MI Házunk. (Bár azt hiszem, már akkor a "miénk" volt, amikor nagyon kinéztem magunknak. 😏) Nem elhanyagolható ez a tény, pláne, hogy 11 évünkbe került, mire megvolt az előtörlesztés, majd a hitelt kifizettük. Persze a mai világban ez semmi, nem is panaszként írom, más ölne (valószínű minket, féltékenységből 😗), ha 36 évesen már tehermentes ház lenne az élete körül... jókor, jó helyen, kisebb szülői segítségekkel, szerencsével, áldással... ízlés szerint. Ez jó nekünk.
 |
| Pláne, hogy már hárman koccinthattunk rá 😍 |
De ahogy egy régi osztálytársammal beszéltük a napokban: "mindenkit lehet irigyelni valamiért, és mindenki életében van gebasz." (A legnagyobbról persze még mindig nincs kedvem itt írni... a hála mindenmásért sok dolgot felülír.)
Apróságokkal kezdődött. Hülye kis változásokkal.
A szomszéd ház melletti 3 tujából egyet már 2 éve télen kitört a vihar. Idén a maradék kettő is kiszáradt, ki kellett vágni őket. Ez június elején történt meg Még nem ültettünk a helyükre semmit. Furán hamar megszoktuk az ürességet... itt.
Aztán... Augusztus 26-án reggel rá kellett jönnöm, nincs olyan, hogy "csak egy macska". 😑😟
 |
| Egyik kedvenc képem Róla, amikor még pici volt, és a folyosón lakott. |
Macska-szempontból rossz helyen lakunk, főút mellett, rengeteg kamionnal... Fityirc reggel rohant haza, ahogy szokott. Nem akarok arra gondolni, hogy a kukák kirakása miatt megnyíló kapu "hívta haza" (na meg, hogy mi lett volna, ha megműttetjük, ahogy tervben volt)... Én nem láttam, Párom megmentett minket a "látványtól".Titeket még az általam tudott részletektől is megkíméllek. 😭 Azóta a diófa alatt pihen, mi pedig próbálunk felejteni. Mármint a méltatlan véget. A nálunk töltött majdnem-egy éve kitörölhetetlen emlékeket hagyott. (A trambulinra azóta sem mentem. Most szerencse, hogy az idő is rossz már.) Az viszont hatalmas hála, hogy Picur így került közel a halál ismeretéhez először.
Szeptember 10-én a regény-pályázatról is megérkezett a hír. Nem nyertem semmit. Persze tudom, ez csupán 5 ember véleménye, de pár napra hisztis lettem a hírtől. 😩
Szóval vége a reményteljes várakozásnak - csak el ne felejtsem, én mennyire szeretem, amit írtam...
Vége van a nyárnak is, amikor "csupán" 19-szer tudtunk menni strandra a Tiszához (Párom be is hisztizett rajta, de végül a "csakazértis" 20. fürdése elmaradt).
Most valahogy elfáradtam... de egyszer ennek is vége lesz. 😉😌😎
