Önök kérték

Előző bejegyzésemhez érkezett egy szemrehányó (?) hozzászólás, ami hiányos tapasztalatátadásomra hívja fel a figyelmemet. Persze itt kérek elnézést, ha nem szemrehányás volt a háttérben, de végül is célt ért: elgondolkoztam.
Valóban kevés az olyan bejegyzésem, amiben megosztom tapasztalataimat az érdeklődőkkel. DE: a meló mellett nem nagyon jut időm tapasztalni sem :) Illetve: első körben a magam kedvére indítottam a blogomat, és hozzászólások hiányában nehéz figyelembe venni, mások mire kíváncsiak még.
A tényen viszont semmi nem változtat: az utóbbi időben nem remekeltem. :( De majd most! :)

Jelenlegi, és sajnos még sokáig  elhúzódó tapasztalatom a falak csiszolásával kapcsolatos.
Azt ugye tudjuk, hogy aki "használt" házat vesz, annak legalább egy tisztasági festést muszáj megejtenie. Aztán persze jöhetnek az extrák, igény szerint: színre festés, tapétázás, stb. Ha pedig valaki van oly elvetemült, mint mi, hogy egy korábban idősek lakta, szintén idős házba szeret bele (és van olyan szerencsés, mint mi, hogy meg is tudja szerezni), akkor több mint valószínű, hogy minden helyiségben hasonló látvány fogadja:

A minták tárháza végtelen, kisebb mennyiségben még szép is némelyik (ha minden jól megy, meg is fogom mutatni, mint már korábban említettem itt ), de három, egyenként cirka 25 négyzetméteres helyiségben, 310 centis belmagassággal számolva, a 12 méter hosszú folyosót nem is említve...  Hát, sok.

A hengerelt minták extrája pedig az, hogy maga a minta képez még plusz egy festékréteget, tehát, ha nem kaparjuk/csiszoljuk le, szépen meglátszik a következő réteg festék alatt is. Mi tehát a haladósabbnak tűnő csiszolást választottuk (szemben a spaknival való kaparással). Kezdeti lendületemmel nagy vidáman nekiestem az első szoba falának (remélem, senki nem fog a szívéhez kapni) a vadiúj, csilli-villi Bosch excentercsiszolómmal. Mígnem az első nap végén szólt nővérem festő végzettségű kedvese, hogy 1. ezzel tönkre fogom vágni (gyorsan le is tettem, és ecsettel portalanítottam, de hozzáteszem, nem lett baja, hálistennek), 2. csiszolópapírral, és az ehhez kapható befogóval sokkal gyorsabban is halad.

Tehát ezzel:

De ami mégis a legjobban bevált (legalábbis nálunk, lányoknál: Anyánál és nálam), a kézbe fogott egy szál nyolcvanas csiszolópapír.

De a végeredmény szempontjából mindez, hogy mivel és hogyan, tök lényegtelen. A végeredmény mindig: POR.

Én kendővel szoktam védeni a hajam, mert amellett, hogy ősz lennék a nap végére, még eszméletlenül szárítja is a por (tapasztalat). A cérnakesztyű is alap, mert a kézbőrt sem kíméli, és az extra zsíros kézkrém is csak sokadik alkalmazás után segít (sajna ez is tapasztalat - a feledékenység ára). Alap az orrmaszk, vagy orr és száj elé kötött kendő is, de ez a nyári dögmelegben szerintem kivitelezhetetlen, szóval 5 centi por biztos lepi a tüdőnket :(
De még ezek alkalmazása mellett is, mivel nyár van, és izzasztó maga a munka is: por ül meg a karomon, a lábamon, a szempillámon, stb, stb, stb. Ízlés szerint :)
A kertben pedig világosan látszik, merre jártunk, és ha beszökik a házba, mert néha sikerül neki, egyszer még a macskánk is fehér lesz :) (Mint a mesében, csak ott lisztbe estek a cicák.)

Tehát a végső konklúzió: csiszolni unalmas, csiszolni szar (de ha dühös vagy, kiadhatod a falon, és fogyókúrának sem utolsó). A lényeg: mindig a megálmodott végeredmény lebegjen a szemed előtt, különben feladod.

Beindultunk

Régen írtam, de megvan rá az okom. Kettő is. Az első: maga a Ház. A második, hogy egy ideje nincs netünk. Ahogy időnk sem. Hirtelen beindult minden, persze időben így sem állunk túl jól, a költözés még várat magára.
De az újravezetékelés folyamatban, és emellett  vannak látható eredményeink is:

1. A kertet kalákában (családi segítséggel) rendbe tettük: lenyírtuk/lekaszáltuk a füvet, dudvát szedtünk, fát gallyaltunk (főként édesapám, de egyszerűbb ez a királyi többes :) ), megszabadítottuk a málnát az égig érő csalántól, és elfáradtunk.

2. Eltüntettük a kis konyhát leválasztó válaszfalat:

Eredmény: konyha-étkező egyben, és több fény.

3. Beeresztettük a fényt a hátsó szobába, és a leendő fürdőszobába is a szomszéd felől. ( A kisebb ablak a fürdőhöz tartozik. Majd...)

4. Kőművesünk ajtót varázsolt a fürdőnek (jelenleg ez úgy néz ki, hogy a hátsó szobába van egy be- és egy kijáratunk is).

Az új ajtó már bent van, csak kép nem készült még. De nagy harc volt... Mivel nem gondoltuk át rendesen ajtóvásárláskor, hogy mit szeret a vályog és mit nem (mert nem mindenhol vályog ám a vályogházunk - inkább tégla! De ez egy másik történet.), keskeny tokosat vásároltunk, így egy délelőtt arra érkeztem meg, hogy az ajtó már bent van - KÖZÉPEN! Azaz nem a belső falsíkon, ahogyan én kértem, hanem a vastag fal közepén.
Páromat ugyan megkérdezték, hogy mivel nem oldható meg máshogy, jó lesz-e így, ő meg ráhagyta - éjszakás műszakból érkezett, szerintem "kissé" kómás lehetett; én meg ugye később toppantam be. Szerencsémre édesapám is ott volt segíteni, és miután megnyugtatott, csak kieszeltük, hogy van megoldás: néhány fémlemez segítségével, és egy kis többletmelóval biztonságosan tudták rögzíteni az ajtót.
Hogy nem loptam be magam kőművesünk szívébe (pedig órabérben dolgozott), az biztos, de örülök, hogy nem hagytam annyiban a dolgot. Végeredményben nem ő nézi egy életen át az "elrontott" fürdőszobát... De alapból az ötleten is csodálkozott, mert hát fürdőszobába az ajtót inkább a külső falsíkról szokás berakni, hogy kisebb helyet vegyen el... de kérdem én: hogy nézett volna ki úgy? Ha már kisebb és keskenyebb az ajtó a mellette lévőnél, legalább az elhelyezésük egyezzen!

Kép nemsokára a "végeredményről". ...és íme:

5. Persze azért pihenésképpen játszottunk a kutyánkkal is :)

Csak tudnám, ki gondolta, hogy egy plüsstehén jó játék egy kutyának (ténylegesen kutyajáték volt, kaptuk, rá volt írva a cimkére!). Csádénak cirka 5 percig tartott, és ebben már a kibelezés is benne volt :)