2013. szeptember 27., péntek

Könnyes búcsú

De örömkönnyes ám! :D

Megnyugtatok mindenkit, aki lelkes olvasóm (azért ugye többen vagytok, mint a hozzászólók? Most nagy szükségem lesz Rátok!), csupán a blogspot-tól búcsúzom. Ugyanis "VIP-es" lettem :D



Tehát nemsoká már csak a következő címen tudtok elérni: festettladafia.cafeblog.hu
Persze még egy kicsit várni kell, mert a "költöztetőautóm", Kata a Sanomától mostanában olvassa csak a segélykérő levelem.

Pedig ma úgy keltem, hogy már félálomban megrohantak a bejegyzés-ötletek. Azonban jött Anya segíteni, úgyhogy epret ültettünk, diót szedtünk, illetve neveltem a kutyát, hogy "Azonnal takarodjon az eprek közül!!!!" Szerencsére csak egyszer kellett ráverni az orrára, remélem , tényleg felfogta a dolgot, és reggelre nem eperpalánta-hullákkal lesz felszórva a kert...

Végül is, még írhatnék az átköltözésig, de tudjátok mit? Azért se! :D Nehogy már előtte jól kiolvassátok magatokat, aztán meg felém se nézzetek! :D Szóval addig ezerrel jegyzetelek (azért megsúgom, az egyik bejegyzés a mégiscsak-készülő konyháról fog szólni), és belevetem magam a bútor-felújításba is. Legyen mit olvasnotok az új helyen. :)
Hm. Mivel az olvasottság lesz a legfőbb mérce a programban, lenne egy kérésem: ha szerettek, olvassátok írásaimat sokszor vagy több részletben :) Ja! És aki hoz még legalább +1 új olvasót, annak minden hónapban kölcsönadom egy órára a Marie Claire-emet - ugyanis minden blogger (jaj, de fura ez a szó), akit beválogattak, kap egy szabadon választott 1 éves előfizetést a Sanomától, én a MC-t választottam. Ezúton is nagyon köszönöm, lehet vicces ez a lelkesedés, mert hát megfeleltem a kritériumoknak, lehet, nem is volt olyan nehéz bekerülni, mégis... olyan, mintha nyertem volna, és az nem sűrűn fordul elő velem. Szóval köszi-köszi-KÖSZI! :)

Ó! És köszönet nemiskacat.(mostmár)cafeblog.hu-nak (http://nemiskacat.cafeblog.hu/), aki ír és dolgozik olyan érdekesen, hogy még engem is megfogott :), mivel az ő oldalán olvastam a lehetőségről. Köszönöm, Enikő!

Sok puszi addig is! :D
Randi az új helyen! ;)

2013. szeptember 16., hétfő

4 láb hosszú gondolat

("1 láb = 12 hüvelyk. Ma leggyakrabban angolszász jelentésében fordul elő, ahol 30,48 cm-t jelent. (wikipedia))

Mint már írtam, most kicsit "leálltunk" a nagy munkálatokkal, de szerencsére az újravezetékelés végre beindult. Villanyszerelőnket kicsit régen láttuk már egyéb elfoglaltságai miatt :( Így lassan egy hónapja élünk úgy, hogy az új fürdőben nincs világítás (bár persze a gyertyafény romantikusabb), a folyosón, jelenlegi konyhánkban pedig tönkrement (mint tegnap kiderült, csak kiégett az izzó...mentségünkre megemlíteném, nem látható helyen...persze azért kipróbálhattunk volna egy újat...). Ráadásul már reklamálták, hogy nincs csengőnk (teszem hozzá, boldogabb voltam a szívrohamok előtt - brutális hangja van egy "retro" csengőnek), illetve Párom egy ideje már vaksötétben ment hátra a motorjához munkába indulván, a mozgásérzékelős lámpa hiányában (kutyánk ugyanis a motor ülését és a benzincsövet sem kíméli - rág, ha unatkozik). Pakolni pedig nem nagyon tudunk, amíg nincs kivésve a hátsó szobában a fal a csöveknek, illetve az első, lakott szobából kell hátrahúzni még vagy egy tucat vezetéket, így a végleges színre festés is várat magára. :(
Néha tényleg olyan, mintha táboroznánk.

De tegnap végre elkezdődött a változás. :) Sajnos az eredmény kevesebb, mint a rá fordított meló és idő, de legalább már csengőnk van (ma +1 szívroham), illetve a kert hátulja is fényárban úszik, ha kell (a kutyánk szereti "kapcsolgatni"). :) Szóval már nincs sok hátra, és lehet pakolni. Most az egyszer talán nem vagyok egyedül a lelkesedéssel. Az ugyanis már nem volt vicces, és elvesztettem a lazaságomat, amikor szombaton Kedvesem motorostalálkozóra indult (zuhogó esőben is, mint egy Igazi Motoros), és sem a bakancsát, sem az "egyenpulcsiját" (amin a motoros csapatuk - nem klub - emblémája van), sehol nem találtuk. Ő lazább volt (vagy csak simán fanatikus), végül a régi csizmájában indult útnak, és csak arra kért, hogy a bulijukra meglegyen a pulcsi (egy hónap múlva lesz, azt hiszem, még van remény).

No de a lényeg: szeretem, hogy még mindig vannak felfedezetlen (értsd: nem kitakarított és rendbe rakott) helyek a Házban. Amíg tegnap villanyszerelőnk munkálkodott, Párom segített neki, s eközben egy kis padláson szét kellett néznie. Aztán egyszer csak talált egy faragott bútorlábat :) poénból mondtam neki, hogy "ilyenből még hármat, légyszi", és...


...csak kívánnom kell, és lehozza nekem még a bútorlábakat is :)

Régóta vágytam már valami hasonlóra :) Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik (a képen a harmadik) ketté van repedve (végül is épp középen hosszában, úgyhogy még van benne fantázia), és nincs köztük két teljesen egyforma. Az egyik hosszabb egy gondolomnyit, a másiknak a vége kerekebb, a harmadik egy picit karcsúbb, a negyedik pedig ugye az ötödik is. Lecke feladva, de még nem tudják, hogy szeretem a kihívásokat, úgyhogy nem ússzák meg - kegyetlenül fel lesznek használva. Valahogy, valamikor - ötleteket a kiadóba kérek :)
Anya hívta fel a figyelmemet rá, hogy egy régebbi Otthon magazin alapján esztergált lámpatestet akarok úgyis...továbbgondolandó. :) (Amúgy Apa esztergályos, csak tökéletes állapotú faanyag kellene...)

Szóval, lesz min agyalni, miközben őt csiszolom és festem:


A végére pedig még egy örömhír: dacolva esővel-zord idővel, virágzik a "beteg" cseresznyefánk :)





2013. szeptember 11., szerda

Kell egy kis segítség?

Tegnap egyik barátnőm érdeklődött, hogyan is kell hozzászólást írni itt a blogomon, mert neki már kétszer nem sikerült :(

Én pedig, mivel optimista vagyok, abban bízok, hogy mindenki, aki valaha is olvasott, így van ezzel :) Úgyhogy itt és most elegem lett a várakozásból, és megingathatatlan hittel, hogy csupán ez áll az utatokban, segítek. :)

Tegnap tehát utánanéztem, hogy is működik mindez. Íme:

1. Rákattintasz a "nincsenek megjegyzések" feliratra. (Mert a legtöbb bejegyzésnél ilyet találsz. :( )

2. A megjelenő fehér téglalapba beírod a (kedves és elismerő :) ) megjegyzésedet, véleményedet.

3. A 'megjegyzés írása, mint:' fülecskénél legördíted a lehetőségeket, és kiválasztod, hogy "névtelen"

4. Utána rákattintasz a "közzététel" gombra

5. Beírod a kódot, amit lemásolásra kér a rendszer

6. és vársz, amíg én "moderálom" a hozzászólásodat :)

Ha valakinek van google-fiókja, sokkal egyszerűbb a helyzet, csak be kell lépnie, és kommentelhet bármit.

Remélem, így működni fog (és remélem, jól írtam minden lépést), és hamarosan özönlenek majd a hozzászólások. 

Én várok :)

Viva Vives! - avagy megvan az Igazi

...csak melyik legyen az? :)

Már ebből is látszik, hogy nem vagyok egyszerű eset, a fürdőszoba esetében pedig pláne nem. Sokáig azt hittem, hogy nem és nem vagyok képes kompromisszumokra, kerestem a megoldást, aztán mégiscsak bekerült a bojler, és nem is olyan vészes :)

De a cementlapról tényleg nem tudok lemondani.

www.moza.hu

Az idő nekem dolgozik, azaz: jelenleg a nagy munkálatokkal leálltunk, és bíztam benne, hogy nyerünk a lottón, és jöhet a cementlap. De eddig még semmi eredmény (pláne, hogy nem lottózunk), és időközben kiderült, hogy a betonozás sem a cementlapra számítva készült el (persze, a szerencsére nem lehet alapozni). A cementlapok ugyanis jóval vastagabbak, mint a sima mezei járólapok, elérik a 2 és fél centit, szóval, kissé megoldhatatlan lenne a helyzet, mivel már a kád is bent van. Rombolni meg "csak" ezért nem kellene. (Bár... :)

Hosszas kutakodásaim eredménye, melynek alapja az volt, hogy "nem hiszem el, hogy nem létezik mintás járólap!", első körben ez lett:


De az ár még itt sem volt az igazi, és a mintát is túl nagynak találtam a mi fürdőszobánkhoz. De már láttam a fényt az alagút végén :) Viszont annyira megörültem, hogy mégiscsak létezik egyáltalán, hogy ezen az oldalon nem is kutakodtam tovább. 

Bizonyíték, hogy azért valahol a világon még választék is van: (Ezért a kis virágosért például "ölni tudnék".)

otthonkommando.hu


Tegnapelőtt azonban újra nekivágtam, és...megtaláltam.... 'Vives 1900' elnevezésű spanyol járólapcsalád. 








Ezen az oldalon: http://alomfurdoszobak.hu/hu/blog/14-vives-1900-tassel-crema, de ami igazán viccessé teszi a dolgot, hogy az elsőként mutatott virágos csempétől kb. egy kattintásra, azon az oldalon is megtalálható. Mély levegő...nyugi... a lényeg, hogy megvan. :) Az ára sem vészes, legalábbis a cementlapnak minimum a negyede csupán. (Mert a magyar cementlap-manufaktúrákat csak az tudja támogatni, akinek pénze is van :P ) Már csak azt kell eldönteni, melyik is legyen. Az első, a harmadik és az ötödik képen lévő játszik még. Legelőször az első felé húzott a szívem, csak félek, hogy nagyon "beszürkülünk", hiszen a konyhánkban is szürke greslap van. (Ma nekikezdünk a festésnek, majd a végén teszek fel folyamatképeket a konyháról.)

De majdcsak megálmodjuk mondjuk jövő tavaszig, mire összegyűlik az újabb adag "csinosítgatásra" a pénz.

Ti melyiket választanátok?

2013. szeptember 9., hétfő

Játék esős időre

Nálunk esik. Jó kis áztatós eső. Szeretem, bár erősen az ősz előjele. De legalább van kedvem írni - Nektek pedig talán lesz kedvetek játszani :)

Lakberendezési magazinok és weboldalak nézegetése közben mindig elcsodálkozom, mekkora a szakadék a külföldi és a magyar lakásbelsők között. Legalábbis egyéni megfigyelésem: a külföldi házak-lakások többnyire merészebbek és kreatívabbak, mint a magyar otthonok. Tisztelet a kivételnek, mert azért van az is :) Páromnak szoktam mutatni hasonló képeket, hogy tippeljen: melyik a határon túli otthon. Többnyire eltalálja.

Én az olyan otthonokat szeretem, földrajzi helytől függetlenül, ahol megjelenik valamilyen geg. (Gag: ötlet, csattanó, bemondás; a színjáték és a film cselekményének meglepő - többnyire helyzet-komikumon alapuló - fordulata.) Hogy mire gondolok? Semmi extrára, valami kis poénra, vagy meglepőre, esetleg épp nem pont oda illő dologra. Például egy régi, 'Ivóvíz' feliratú lemez táblára a konyhai mosogató mellett. 

Jöjjön tehát a játék.


Az első kicsit könnyebb lesz. A következő fotókból csupán egy készült külföldön. Tippelj, melyik lehet az! Na jó, annyira mégsem könnyű, mert a kezem valahogy ösztönösen kerülte a tipikus magyar lakásokat. Bocsi.














A második feladat: a 4 kép közül csak egy itthoni házé. Keresd meg. (Még lehet, ez lesz a könnyebb?)










Szeretném, ha indokot is írnátok a választások mellé. A végén elárulom a "megfejtést". 

(A képek innen: magyar otthonok: otthon.hu; külföldi lakok: inspiráciok.hu)

2013. szeptember 6., péntek

SZÍNtiszta szerelem

Minden színnek van jelentése, akár "lexikon szerinti", akár szubjektív, kinek-kinek szabadon, saját érzéseit követve. Az előzőről már rengetegen írtak, az utóbbiról pedig nem is lehet általánosságban szólni. Tehát itt és most nem erről lesz szó. :)

Hanem erről:

tiniklapja.hupont.hu

Mert a színekkel játszani nagyon jó. Mivel annyi-rengeteg van, én pedig nehezen tudok választani, többszínű terekben gondolkodom inkább. Valahogy így:




Vagy így:





mind az 5: otthonkommando.blogspot.hu

A bútorok különböző, de nyugalom, összeillő színekben fognak pompázni, jelentéstől függetlenül, mert engem az igazán nem vezérel, inkább a szívem :) Ezt tanácsolom mindenkinek - így biztosan nem készülnek erőltetett terek - legalábbis a színek tekintetében. Ha rokonnak-barátnak nem tetszik, nem kell törődni vele, az a lényeg, hogy a benne élőkkel "önazonos" legyen.

Ezért szeretem a SprektumHome-on a Színnel-lélekkel című műsort, ott kis terelgetéssel a megrendelők választják ki otthonuk színeit, és amilyen baba kis dobozokból kell választaniuk! Azok kedvéért, akik nem ismerik: a házigazdák kedvenc elfoglaltsága, érdeklődési köre a tematika, ebből választ apró kis tárgyakat a lakberendező (a nevét ne kérdezzétek, ennyire még nem vagyok rajongó) egy színkörbe. Onnan válogathatnak a háziak. Ötletes és nagyon klassz. Aki meglátja (legalábbis Tesóm meg én biztosan), AKAR olyan kis dobozkákat! :)

Nekem "csak" egy "színes könyvem" van, de imádom.



Nem lehet nem szeretni a színek elnevezéseit: a korábban már említett "bíbor rózsaszirom" persze a kedvencem, de a kékek között van festőfű, porcelánkék és a legszebb: a provance-i kék. No meg a zöldek: citromhab, mentafagylalt, rézpatina, tenger habja; a sárgák: citromsörbet, gitt, sápadt boglárka... még sorolhatnám, mert van rengeteg. Csak győzzön az ember válogatni. :)

A színeknél azonban van fontosabb: a BÁTORSÁG a használatuknál.
 Sokszor megéri "leszarni" a kliséket és "hagyományokat" is, miszerint "hálóba a nyugodt színek valók", "napfény által került terekbe a sárga", gyerekszobába pedig "istenkísértés a fekete". Csak érzék kell hozzá, és csodát alkothatunk. Na persze mindenkinek más a "csoda" :)

hotdog.hu

Nekem most például a házunk a rengeteg falával, ami csak arra vár, hogy többnyire fehér, de néhol színes is legyen; a felújítandó bútoraim és az, hogy végre úgy IGAZÁN alkothatok, és szétrobbanthatom a szivárványt is! :)

2013. szeptember 5., csütörtök

Lehet csobbanni

A jelenlegi fürdő-állapotunk tehát így néz ki:




Igen, jól látjátok, nincs burkolat, nincs mosdókagyló, nincs fűtés. Az ok: nincs pénz. Szóval szépen sorjában mindent, lehet gyűjtögetni; legalább lesz időnk gondolkodni (és reménykedni, hogy nyerünk a lottón, és jöhet a cementlap is :)
De a lényeg megvan: most már biztos, hogy télen nem kell a fűtetlen folyóson kimenni a kis fürdőbe, reményeink szerint ezt felfűti majd a cserépkályha, ami pont szemben van az ajtóval. Ha nem, a fűtőtestet előre hozzuk a listán. (Már tegnap is eszembe jutott, de most ismét: ígérem, hamarosan teszek fel alaprajzot, hogy mindent tisztán lássatok.)

Tegnap összeadtam a kiadás-listánkon a fürdőhöz kapcsolódó tételeket...Hát, legyen elég annyi, hogy abból a pénzből akár két konyhára is futotta volna...(legalábbis a mi terveink szerintire) és még nincs kész. Hm. Igyekszem nem kétségbe esni.

Amire menet közben rájöttem, és azt hiszem, nem csak velem eshet meg, hogy elsiklom az "apróságok" felett,tehát  leírom tanulságként:
- a kád nem csak magából a kádból, hanem csaptelepből (ami simán lehet drágább, mint maga a kád), aláfalazásból és csempéből vagy előlapból, illetve szifonból áll.
- a wc sem csupán a kerámia wc-testet jelenti, kell még hozzá ülőke és öblítő tartály is.
- a fal nem csak téglákból áll, oda kell számolni még a vakoló anyagot és a kőműves munkadíját is.
- no és a csempéhez/járólaphoz ragasztó és fuga is kell - mindenből egy zsákkal több, mint amit ajánlanak, legalábbis nálunk mindenből után kellett vásárolni a konyha esetében :P De a fürdőnél már tapasztalt rókák leszünk :)

Tehát a lényeg, az előzetes kalkuláció még akkor is megdől, ha a fenti apróságok már ott eszedbe jutnak. Amit elképzelsz és szánsz a dologra kiadásként, minimum 20 %-kal meg kell toldani. (Vagy többel, de ennyit olvastam egy felújítós magazinban :) - amit persze kicsit későn találtam meg a többi között :( És hát a ház is lakva ismerszik meg, nem csak az ember, egy pöpec és drága felújítás után is simán kiderülhet, hogy kevés a konnektor vagy egyszerűen csak szar helyen van; hogy a konyhában messze van a villanykapcsoló a szobaajtótól (vagy csak szokni kell a hatalmas tereket?). Ez az első házunk, nem lehet minden döntésünk tökéletes elsőre. De visszatérve a fürdőre: az asszimmetrikus sarokkád mindenképpen az. :)

2013. szeptember 4., szerda

A cilinder már megvan

(A cím utalás egy korábbi bejegyzésemre, ha valaki lemaradt volna róla: erre)

Csak vázlatosan:

1. bekerültek az ablakok, ebből a bal oldali lett a fürdőé...


 2. ajtó is került a konyha felőli falra:



3. nem kis munka árán a "fiúk" eltávolították a szobából a korábban említett mustársárga farostlemez padlót.:


...a "beton" alatta igen érdekes (=használhatatlan) volt, azt is fel kellett törni ("juhé!")...



...így kaptunk néhány "mogyorós csokit" - tehát a betonréteg inkább néhány csepp betonnal leöntött téglatörmelék volt :(


(Mindeközben a kutyánk is meglépett, mert nyitva volt szellőzés céljából az utcai kapuja a háznak, mi meg vagy tízen a konyhában vitáztunk valamin...

Még jó, hogy a csiszolásból származó por megmutatta, merre ment a szökevényünk - aki mostanában elég sokat ugat :) és ne áruljátok el senkinek, mert az utcáról belátni nem lehet, hogy nem olyan hatalmas, mint amire a hangjából számítanál...


mancsnyom a kapu küszöbén is:


4. a nagy meló (és a kutya "befogása") után a hátsó szoba így nézett ki: (mint már korábban írtam, medencében vagy illegális növénytermesztésben gondolkodtunk, persze poénból :)


5. Aztán jött Csabi, a vizesünk, és elkezdett fúrni...


Nem úgy néz ki, de ez egy szerencsés állapot, mert a meglévő fürdőszoba, ami nem olyan rég készült, lehetőséget adott arra (azaz elég volt a wc csövének mélysége egy új ág bekötéséhez), hogy innen menjen a víz, és ide érkezzen a szennyvíz az új fürdőből. Amit megúsztunk: ásás/fúrás a ház alatt a kertből, a főágtól. Tanulság: minden lehetőséget érdemes megvizsgálni, mielőtt belekezdenél a munkába. Sok időt és pénzt spóroltunk ezzel.



6. Időközben kijelölésre került a falak helye - már könnyebb volt valamit is odaképzelni... :)


7. Csabi pedig elkezdett a fal alatt összeköttetést létesíteni a szoba és a wc helyén tátongó gödör között:




8. A csatorna és a vízvezeték lefektetése után megkezdődött a fal alapjának kiásása:


...ugye így már Ti is látjátok, mi alakul? :)


9. Alap lebetonozva...


10. ...és már épülhet is a fal. Sokat agyaltunk azon, milyen alapanyagot és technikát is válasszunk. Sokan a gipszkartont javasolták, mivel könnyűszerkezet, és mi is meg tudjuk csinálni. Hát, azért kételkedtem benne. Az ytongot is javasolták páran, miszerint könnyű felrakni és festés előtt vakolni sem kell, csak glettelni. Végül is ez utóbbi mellett döntöttünk, és a jól bevált kőművesünkre bíztuk a munkát. Egy nap alatt el is készült.


Az ytong másik nagy előnyének említették, hogy könnyű vésni, mi pedig falban menő vízvezetékeket akartunk. A vésés viszont két helyen átütötte. Kőműves által javítva, gond semmi. (Azért persze rossz, hogy nem "tökéletes" a falunk, de ez csak az én mizériám. :) )


A téglák felrakásakor mutatkozott meg igazán, hogy mekkora hasa van a gerendának. Persze tudtuk előtte is, így az alapnál egy fal mellé tervezett tartóoszlopnak is készült betontuskó. Egy szép faoszloppal támasztjuk majd alá.

11. Vésés és becsövezés után. A piros milyen jól megy a szürkéhez! :) (Bár itt nem látszik, milyen sötét a falon a glett.)





...a többi képet holnap, legalább akkor is rámnéztek :) A jelen helyzetről csak annyit, hogy ma már fürdeni fogunk :) (Persze csak gyertyafénynél, mert villany a fürdőben még nincs, de talán nem lesz gond belőle... :) )