2021. november 28., vasárnap

3ból a 2és feledik

 Már 8 éve megvan a 3 kiállás a szobánk mennyezetén. Na jó, lassan 9 éve. A határozott terv már akkor megvolt, holott villanyosunk is rendesen értetlenkedett - 3 különálló lámpatestet képzeltem el ide. Nem mondom, hogy teljesen egyedi ötlet volt már akkor is... lakberendezési magazinban láttam először a példát, és beleszerettem. Sőt, már 2009-ben, lakber tanulmányaim során is "alkalmaztam".

Persze a 3 lehetőségből még mindig csak egy a működőképes, de a lámpaburák helyzete alakul 😉

Szintén nagyon régen, Nővéremtől került hozzám ez a nem pici lámpabura. Neki a kis asztalka kellett csak, én hoztam a maradékot.


Talán elnézitek nekem, hogy ettől a kopott rózsaszín huzattól azonnal megváltam. Amúgy is szakadt volt. (Mint a zoknim a képen 😅)


Maradt ez a kis "habos-babos" fém alap. 
Először aranyra kezdtem festeni, de egyrészt nehezen láttam, hol is járok, és rájöttem, a tervezett helyén is ez lenne a helyzet - alig látszana.
Így újratervezésként hol máshol köthettem volna ki - fekete lett.
Persze látni így sem volt könnyű, túl vékony a fém anyag.



A fekete festéknél egy unikornis is a segítségemre sietett. 💖 Persze a rossz fényviszonyok miatt még kellett utána is molyolni vele. Legvégül már Párom fejezte be (?), de annyira úgysem látszik, ha maradt is néhol pici hiány 😁


Végül este, amíg én tornáztam, Párom megkreálta a kívánt kicsit-káosz látványt. Semmi sem feltétlen végleges, de így most tetszik.


Persze, a be-nem-üzemelt vezetékek látszanak, cserébe a nagy fém"csengő" alig..


Biztos, lesz még itt finomítás, hiszen a gyerekkorom-emléke lapos kis lampion nem valószínű, hogy alkalmas lesz villanykörte befogadására.... de ez az átmeneti állapot mégis megnyugtat kissé. Így 8-9 év után.



Aztán egyszer majdcsak jön a végleges verzió is... néhány év múlva...

2021. november 12., péntek

Feltárás 1.

 Tavaly március óta halasztottuk a dolgot, de néhány napja, Anyukám  noszogatására segítségével, megkezdtük a hátsó szoba feltárását.

Nem is tudom, közben miért ne m fotóztam. Pedig lett volna mit, elhihetitek ... bár őszintén nem értettem azt a körülbelül 30 darab (!) kisebb-nagyobb kartondobozt... pláne a dobozban kisebb doboz kombinációt. Minden esetre nehezen, de csak belefért minden a szelektív kukába (az más kérdés, hogy mégsem került ki az utcára aznap, amikor ürítették ...volna 😐 de hát...semmi sem lehet tökéletes).

Végül, egy délelőttnyi pakolás, már szemmel látható eredményei (mi legalábbis látjuk, és nyugodtan vissza lehet nézni a fentebbi, mégezelőtti verziót ;) :


Az ajtó mögött még átnézésre váró  dobozok - emlékek, kreatív cuccok- csak a doboz fog változni egyelőre.



Itt látszik a legjelentősebb változás. Megszüntettük a raklap-ágyat - 4 raklap került ki. A járóka tele továbbadásra váró cuccokkal, a kép bal oldalán pedig azok, a részben átnézett és válogatott-felcímkézett csomagok, amiben a kapott gyerekruhák várnak. Némelyik még évekig, mert egy 5-6 évvel idősebb kislány kinőtt cuccai (bár némelyik még rám is jó 😏 eddig egy színes kötött téli sapkát nyúltam le 😄 ) Mindenesetre örök hála a nekünk adományozóknak, van néhány ismerősünk, aki így adja tovább a gyerkőc kinőtt /megunt dolgait (azaz boldogan megszabadul a feleslegessé vált cuccoktól, amik durván beterítik a jó esetben használaton kívüli lakásrészt). Brutálisan boldog vagyok, hogy ekkora házunk van. (Persze nem csak emiatt.) Jelenleg persze durván a harmadát hasznosítjuk, de lassan terjeszkedünk újra az alsókonyha felé (na igen, az alaprajz folytatása sem ártana... mindenesetre nézzétek meg újra ezt - a szoba-nappali-konyha-fürdő 3asban éldegélünk... 3asban 💖 6 éve írtam ezt a bejegyzést, azóta sok minden változott. például a hátsó terasz-kinyitás tuti nem valósul meg.)


A matracok mögötti dobozokban könyvek. Mi más?  Na azok kipakolását várom nagyon... és a percet, amikor Picur megtanul olvasni, és bombázhatom a jobbnál jobb könyveimmel. 💖


Igazából a jelentős változás akkor jön el, ha a barna szekrények helyére és a sarok-kuckóba jöhetnek a Picinek szánt bútorok. A szinteltolásos emeletes ágy szekrénnyel, az íróasztal, a fésülködő asztal. 
Ezeket persze még festegetni is kell néhol 😏

Szeretnék majd neki egy felfüggeszthető fotelt is, no meg a többi tervem...
ˇˇCsupán" azt nem tudom elképzelni, hogy éjszaka ne halljam a szuszogását 😳Hát, legfeljebb én is költözök... 😬😍