Valóban kevés az olyan bejegyzésem, amiben megosztom tapasztalataimat az érdeklődőkkel. DE: a meló mellett nem nagyon jut időm tapasztalni sem :) Illetve: első körben a magam kedvére indítottam a blogomat, és hozzászólások hiányában nehéz figyelembe venni, mások mire kíváncsiak még.
A tényen viszont semmi nem változtat: az utóbbi időben nem remekeltem. :( De majd most! :)
Jelenlegi, és sajnos még sokáig elhúzódó tapasztalatom a falak csiszolásával kapcsolatos.
Azt ugye tudjuk, hogy aki "használt" házat vesz, annak legalább egy tisztasági festést muszáj megejtenie. Aztán persze jöhetnek az extrák, igény szerint: színre festés, tapétázás, stb. Ha pedig valaki van oly elvetemült, mint mi, hogy egy korábban idősek lakta, szintén idős házba szeret bele (és van olyan szerencsés, mint mi, hogy meg is tudja szerezni), akkor több mint valószínű, hogy minden helyiségben hasonló látvány fogadja:
A minták tárháza végtelen, kisebb mennyiségben még szép is némelyik (ha minden jól megy, meg is fogom mutatni, mint már korábban említettem itt ), de három, egyenként cirka 25 négyzetméteres helyiségben, 310 centis belmagassággal számolva, a 12 méter hosszú folyosót nem is említve... Hát, sok.
A hengerelt minták extrája pedig az, hogy maga a minta képez még plusz egy festékréteget, tehát, ha nem kaparjuk/csiszoljuk le, szépen meglátszik a következő réteg festék alatt is. Mi tehát a haladósabbnak tűnő csiszolást választottuk (szemben a spaknival való kaparással). Kezdeti lendületemmel nagy vidáman nekiestem az első szoba falának (remélem, senki nem fog a szívéhez kapni) a vadiúj, csilli-villi Bosch excentercsiszolómmal. Mígnem az első nap végén szólt nővérem festő végzettségű kedvese, hogy 1. ezzel tönkre fogom vágni (gyorsan le is tettem, és ecsettel portalanítottam, de hozzáteszem, nem lett baja, hálistennek), 2. csiszolópapírral, és az ehhez kapható befogóval sokkal gyorsabban is halad.
Tehát ezzel:
De ami mégis a legjobban bevált (legalábbis nálunk, lányoknál: Anyánál és nálam), a kézbe fogott egy szál nyolcvanas csiszolópapír.
De a végeredmény szempontjából mindez, hogy mivel és hogyan, tök lényegtelen. A végeredmény mindig: POR.
Én kendővel szoktam védeni a hajam, mert amellett, hogy ősz lennék a nap végére, még eszméletlenül szárítja is a por (tapasztalat). A cérnakesztyű is alap, mert a kézbőrt sem kíméli, és az extra zsíros kézkrém is csak sokadik alkalmazás után segít (sajna ez is tapasztalat - a feledékenység ára). Alap az orrmaszk, vagy orr és száj elé kötött kendő is, de ez a nyári dögmelegben szerintem kivitelezhetetlen, szóval 5 centi por biztos lepi a tüdőnket :(
De még ezek alkalmazása mellett is, mivel nyár van, és izzasztó maga a munka is: por ül meg a karomon, a lábamon, a szempillámon, stb, stb, stb. Ízlés szerint :)
A kertben pedig világosan látszik, merre jártunk, és ha beszökik a házba, mert néha sikerül neki, egyszer még a macskánk is fehér lesz :) (Mint a mesében, csak ott lisztbe estek a cicák.)
Tehát a végső konklúzió: csiszolni unalmas, csiszolni szar (de ha dühös vagy, kiadhatod a falon, és fogyókúrának sem utolsó). A lényeg: mindig a megálmodott végeredmény lebegjen a szemed előtt, különben feladod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése